Nem hinném, hogy a Stoned védelemre szorul, de finoman szólva érdekesnek találom Real Stones hozzászólását. Én pont azért kattantam rá a Stonedra, mert úgy érzem, hogy – más tribute-zenekaroktól (pl ABCD, Hollywood Rose) eltérően – nem majmolják gépiesen a példaképeket, hanem egyszerűen csak zenélnek, méghozzá nagyon jól. Keefed színpadi szerelése nyomokban talán emlékeztet Mr Richardséra, de ez minden. Ami pedig Mickedet illeti, amit a Neóban csinál, az nem az én világom, de a Stonedban szerintem nagyszerű. Nem érzem, hogy utánozná Jaggert, inkább azt érzem, hogy ugyanaz a zene és szöveg hasonló megnyilvánulásokat hoz ki két, egyébként eltérő karakterű énekesből. Az lenne a természetellenes, ha nem így lenne.
Nem hiányolom a saját számokat sem; tele van a magyar zenei mezőny kétes értékű önkifejezésben dagonyázó előadókkal, de jó tribute-zenekar kevés van. A Stoned pedig nagyon jó. Több mint jó: hiteles.
Valójában soha nem állítottuk hogy “feldolgozászenekar” lennénk.
Stonest játszunk, addig, amíg tetszik nekünk és úgy, ahogyan élvezzük.
Amíg pedig kiváltunk vele valamilyen érzelmeket – pl a Te beírásod – addig biztosan folytatjuk.
Nem szeretnélek titeket lehúzni,de komolyan nem veszitek észre hogy amit csináltok az szar?
Rolling stones? Közötök nincs hozzá..Az meg h (a doboson és a basszeren kívül) majmoljátok az előadókat (Jagger,Keef,Ronnie) az egyszerűen borzalmas..Legalább csináljatok 1-2 saját számot jahh??az nem megy mert tehetségetek az csak ahoz van hogy ellopjátok egy kibaszott jó együttes dalait..Ez nem feldolgozás..A feldolgozás az azt jelenti h a zenekar saját stílusához igazítja ill formálja az adott dalt amit feldolgoz..nektek ez nem megy..Jahmm a gitárosok,dobos stb ők egész ügyesek mondom csak ez az utánzás nagyon béna:(Az énekes meg egy rakás fos..könyörgöm emberek Mick Jaggert utánozni??A nyögéseit stb stb??ezeket nem lehet és nem is kéne előadnotok mert szar szar szar büdös nagy szar! Szerezzetek egy normális énekest és dolgozzatok fel valamit NE lopjatok,formáljátok át a saját ízlésetekre..Most gondolom utáltok de le is szarom úgyse tudjátok kivagyok:)további sok sikert ehez a rakás szarhoz..csókoltatlak titeket : Ronnied,Keefed,Micked,Charlied:D:Dpfff
Az április 30-ai Midnight Ramblerrel egyetlen baj volt: innen már aligha van feljebb, legalábbis ami a minőséget illeti. Felülmúlhatatlan volt. Köszönet érte!
Fiúk, hálás köszönet a tegnap estéért, nem is tudom mikor éreztem magam ilyen jól utoljára! A Midnight Rambler pedig méltó befejezés volt, jók vagytok, na.
Nem hinném, hogy a Stoned védelemre szorul, de finoman szólva érdekesnek találom Real Stones hozzászólását. Én pont azért kattantam rá a Stonedra, mert úgy érzem, hogy – más tribute-zenekaroktól (pl ABCD, Hollywood Rose) eltérően – nem majmolják gépiesen a példaképeket, hanem egyszerűen csak zenélnek, méghozzá nagyon jól. Keefed színpadi szerelése nyomokban talán emlékeztet Mr Richardséra, de ez minden. Ami pedig Mickedet illeti, amit a Neóban csinál, az nem az én világom, de a Stonedban szerintem nagyszerű. Nem érzem, hogy utánozná Jaggert, inkább azt érzem, hogy ugyanaz a zene és szöveg hasonló megnyilvánulásokat hoz ki két, egyébként eltérő karakterű énekesből. Az lenne a természetellenes, ha nem így lenne.
Nem hiányolom a saját számokat sem; tele van a magyar zenei mezőny kétes értékű önkifejezésben dagonyázó előadókkal, de jó tribute-zenekar kevés van. A Stoned pedig nagyon jó. Több mint jó: hiteles.
Ilyen az, amikor valaki nem szedi rendszeresen a gyógyszereit:)
Real Stones,
Köszi a hozzászólást, plusz a javaslatokat!
Valójában soha nem állítottuk hogy “feldolgozászenekar” lennénk.
– addig biztosan folytatjuk.
Stonest játszunk, addig, amíg tetszik nekünk és úgy, ahogyan élvezzük.
Amíg pedig kiváltunk vele valamilyen érzelmeket – pl a Te beírásod
üdv,
Stoned
Nem szeretnélek titeket lehúzni,de komolyan nem veszitek észre hogy amit csináltok az szar?
Rolling stones? Közötök nincs hozzá..Az meg h (a doboson és a basszeren kívül) majmoljátok az előadókat (Jagger,Keef,Ronnie) az egyszerűen borzalmas..Legalább csináljatok 1-2 saját számot jahh??az nem megy mert tehetségetek az csak ahoz van hogy ellopjátok egy kibaszott jó együttes dalait..Ez nem feldolgozás..A feldolgozás az azt jelenti h a zenekar saját stílusához igazítja ill formálja az adott dalt amit feldolgoz..nektek ez nem megy..Jahmm a gitárosok,dobos stb ők egész ügyesek mondom csak ez az utánzás nagyon béna:(Az énekes meg egy rakás fos..könyörgöm emberek Mick Jaggert utánozni??A nyögéseit stb stb??ezeket nem lehet és nem is kéne előadnotok mert szar szar szar büdös nagy szar! Szerezzetek egy normális énekest és dolgozzatok fel valamit NE lopjatok,formáljátok át a saját ízlésetekre..Most gondolom utáltok de le is szarom úgyse tudjátok kivagyok:)további sok sikert ehez a rakás szarhoz..csókoltatlak titeket : Ronnied,Keefed,Micked,Charlied:D:Dpfff
Srácok, légyszi Bp-en is!
Elvonási tüneteink vannak….
Vagy Szilva?(Rézangyalos..:)
Szilvi?
Szeretlek, szivi
Az április 30-ai Midnight Ramblerrel egyetlen baj volt: innen már aligha van feljebb, legalábbis ami a minőséget illeti. Felülmúlhatatlan volt. Köszönet érte!
Ezt is köszönjük, Józsi!
STONED
Jó volt a pénteki, József-napi
koncert az Old Man’s-ben! Köszönet érte!
Köszi mindenkinek!
Stoned
Sziasztok!
Nagyon jó lett a video!!
J
Hú srácok, tök állat lett a videó! A szaxis úriembert pedig várjuk szeretettel legközelebb is!
Köszi mindenkinek! Folyt.köv. hamarosan!
“Állat” jó volt a Tattoo You koncert!
A fúvós szekciónak külön köszönet!
Fiúk, hálás köszönet a tegnap estéért, nem is tudom mikor éreztem magam ilyen jól utoljára! A Midnight Rambler pedig méltó befejezés volt, jók vagytok, na.
midnight rambler még ma is a fejemben van!!!!
kösziiii srácok
Sziasztok!
A Tattoo You számok nagyon jók voltak tegnap, legjobbak Hang Fire, és Worried About You.
Lehetne esetleg egyszer egy Goat’s Head Soup est..
http://www.youtube.com/watch?v=BfUWm-8uU5M
Szívemből szóltál és a csizma tényleg csillagos ötös!
Izgatottan várjuk a Tattoo you estet!
gyerekek, tegnapi koncertből csak az old man’s minősége vont le
, de feledtette a let it bleed és a worst:) Gyönyörű a Peti “piton” csízmája!
Yoza, ezt nem hiszem el… Denessel a pultnal…? O nem beszelget el csak ugy akarkivel am…!
Yoza was Here….. Üdvözlet Dénesnek…. a pultnál beszélgettünk a Mojoban….
Kellemes Ünnepeket kívánok Nektek kedves Stoned zenekar!
Januárban találkozunk!
http://media.photobucket.com/image/rolling%20stones%20christmas/GLIMMERBOY/GLIMMERBOY6/MERRYXMAS.jpg
Ott leszünk kedves Stoned!!
Így van!
Isten éltesse Őt még nagyon sokáig!
Ma este a Fészekben meg is ünnepeljük!
Boldog Születésnapot KEITH!!!
Köszönjük!
STONED
Jó volt, mint mindig, a tegnap esti koncert!